"1. Az életemben a dolgok nem véletlenül történnek. A személyek és szituációk, amelyek életem során keresztezik az utam üzenetet hordoznak számomra.
2. Tudatosítom, a történések jelentését, értelmét.
3. A világegyetemben minden energiából áll. Ez az energia teremti meg az összes formát és anyagot, amelyet együttesen valóságnak nevezünk. Einstein világított rá, hogy amit mi anyagnak képzelünk az nem más, mint legnagyobb részt üres tér amelyben energiaegységek szaladgálnak. A kvantumfizika pedig azt bizonyította be, hogy a részecskék megfigyelésének ténye, befolyásolja a részecskék „viselkedését”. Az anyagokat alkotó atomok rezegnek. Ezek a rezgések kihatnak egymásra.
4. Ha elzárjuk magunkat az univerzális teremtő (Isteni) energiától, (nem tudjuk elfogadni nem anyagi világ létezését, tehát nincs hitünk) gyakran gyengének, bizonytalannak érezzük magunkat, amit úgy orvosolunk, hogy más emberektől szerzünk energiát úgy, hogy manipuláljuk, vagy uraljuk a többiek figyelmét. Ha önmagunk felé kényszerítjük valakinek a figyelmét partnerünk rovására megemelkedik energiaszintünk. Az energiabitorlás következményeként kibontakozik a hatalmi harc.
5. A világmindenség transzcendens, érzékeken túli, nem anyagi megtapasztalása. Ha intuíciónkkal ráhangolódunk az univerzális energiaforrásra, ez elvezet bennünket ahhoz az állapothoz, ahol a hatalom helyett az alkotásé a főszerep. Minél többen kapcsolódunk rá a spirituális, szellemi energiára, minél többen kapcsolódunk ily módon egymással össze, annál előbb szűnnek meg a hatalmi harcok. A természetből és esztétikai élményekből jövő feltétel nélküli szeretet befogadása, ezzel való feltöltődés és ennek visszaforgatása az időtlenségbe, a Földbe, a mindenségbe az ötödik felismerés célja.
6. Mi magunk nehezítjük saját fejlődésünket azzal, hogy a szülőktől átvett, még gyermekkorban betanult hatalmi drámákat játszunk. A hatalmi drámák célja: energiát nyerni másoktól
7. Képesek vagyunk a tudatos fejlődésre és energiaszintünk maximumon tartására. Az első lépés az energia összegyüjtése, a második életkérdéseink észben tartása, a harmadik pedig, hogy felfedezzük mi a következő feladatunk. Miután tudatosítottuk hatalmi drámáinkat képesek vagyunk intuíciónkkal és álmainkból útmutató üzeneteket kapni. Bekapcsolódunk egy gondolati folyamatba. Az energiagyüjtés módja: 1. összpontosíts a környezetre, vagy egy szép tárgyra. 2. idézd fel emlékezetedben azt az érzést, amikor tele voltál energiával. 3. lélegezz mélyen, tudatosan, kilégzés előtt öt másodpercig tartsd benn a levegőt 4. lélegezd be a körülötted lévő szépséget, míg könnyűvé nem válsz. 5. képzeld el, hogy minden belégzés feltölt. 6. vizsgáld meg, hogy érzéseidben ott van-e a szeretet 7. képzeld el, hogy tested ragyogó fény veszi körül . .
8. A gondolati folyamatot felgyorsíthatjuk és életkérdéseinkre választ kaphatunk a körülöttünk lévő emberektől, eseményektől. Az emberiség evolúciója felgyorsul.
9. Minél inkább ráhangolódunk a szépség és szeretet frekvenciájára annál inkább emelkedik a rezgésszintünk. Ezzel fokozódik érzékelésünk és érzékeljük a nem materiális világot. A félelmen úrrá kell lennünk, mert ennek léte hirtelen leviszi rezgésszintünket.
10. Teljesen magunkévá kell tennünk a kilenc felismerést, hogy a tizediket átélhessük.Ez mutatja meg, hogy merre tart az emberiség fejlődése. Ezt a felismerést már nem a tisztán fizikai síkon tapasztalhatjuk megh, hanem egy olyan "helyen" amit eddig úgy hívtunk, hogy Túlvilág, és azt hittük, hogy onnan nem lehet visszatérni....
11. Összefoglaló felismerést tapasztalhatunk meg. Megtapasztalhatjuk az imamezőink erejét, azaz, hogy mennyire képesek vagyun megteremteni mindent, amit gondolunk. Ha valamely félelmünk köti le az elménket, akkor az a félelmünk teremtődik meg általa, ezért a spirituális tudatosság útján járva egyre inkább arra kell koncentrálni, hogy e félelmeinket feldolgozzuk, elsősorban ne a külső világban, hanem a belsőben, magunkban keressük azokat a kiindulópontokat, amik miatt olyan hatások érnek minket, amilyenek.Ahogy fokozatosan egymás után feldolgozzuk a félelmeinket, gátlásainkat, ahogy egyre jobban elfogadjuk saját magunkat saját magunk előtt, egyre inkább nem a félelmeink, hanem pozitív gondolatok kezdik eltölteni lényünket, és ezátal egyre jobb és szebb lehet a világ hiszen egyre jobb és szebb dolgokat teremtünk meg az imamezőinkkel..."
2009. augusztus 28., péntek
2009. augusztus 12., szerda
Boldog hétköznapot!!!
"Vándorlásunk idején két alkalommal tartottunk ünnepséget egy-egy tehetség tiszteletére. Senki nem szenvedett hiányt az elismerésben, mindenkit megünnepeltek, de a születésnapokról nem emlékeztek meg - hiszen sokkal nagyobb dolog az, amikor az egyéniséget, az életben tanúsított rátermettséget illetik dicsérettel. Szerintük az idő múlása arra szolgál, hogy az ember lehetőséget kapjon a fejlődésre, hogy bölcsebbé váljon, kiteljesítse önmagát. Ha valaki előrelép az előző évhez képest - és ezt neki magának kell éreznie -, bejelenti a többieknek, és megünnepelteti magát. Aki tudja, hogy jobb lett, elért valamit, azt az egész közösség megdicséri.
Egy alkalommal azt az asszonyt köszöntötték, kinek tehetsége, ahogy ők mondják, orvossága, a hallgatás képessége volt. Titoktartónak hívták. Ha valaki beszélgetésre vágyott, vagy ki akarta önteni a lelkét, meg akart szabadulni valami nyomasztó dolog súlyától, vallomást szeretett volna tenni, ez az asszony mindig rendelkezésére állt. A beszélgetést bizalmasan kezelte, tulajdonképpen nem adott tanácsot, de nem is ítélkezett. Tenyerébe vette az illető kezét vagy fejét, és meghallgatta. Bátorította a rászorulókat, hozzásegítette őket, hogy megoldják a dolgokat, hogy meghallják, amit a szívük diktál.
Eszembe jutottak az otthoni emberek: fiatalok tömegei, akiknek nincsenek céljuk, példaképük, a nincstelenek, akik haszontalannak érzik magukat, a kábítószer rabjai, akik egészen más, vélt valóságban akarnak élni, nem abban, amely körülveszi őket. Bárcsak magammal hozhattam volna őket, ide, ahol láthatnák: milyen kevés is elég ahhoz, hogy az ember a köz javára legyen, milyen nagyszerű érzés ismerni értékeinket, és igazi próbára tenni magunkat.
A Titoktartónak nevezett asszony tisztában volt saját értékeivel, mint köztük mindenki más. Az ünnepségen valamennyien kissé méltóságteljesebben ültünk, mint máskor. Titoktartónak az volt az óhaja, hogy a világmindenség örvendeztessen meg minket finom ennivalóval. S lőn - aznap este bogyóktól, szőlőszemektől roskadozó növények közt sétáltunk.
Néhány nappal korábban már láttuk, hogy messze tőlünk felhőszakadás van, és ahogy közelebb értünk, a pocsolyákban temérdek ebihalra leltünk. A porontyok fennakadtak a forró köveken, és gyorsan kiszáradtak, de olyan vacsorát csináltunk belőlük, amilyenről álmodni sem mertem volna. Ünnepi ételeinkbe egyéb, kevésbé étvágygerjesztő, nyálkás, szökdécselő lények is bekerültek.
Nem maradt el a muzsikálás, éneklés sem. Megtanítottam nekik egy texasi dalt, amelyet dobokkal próbáltunk kísérni. Jó mulatság volt, nemsokára mindnyájan nevettünk. Bemutattam, hogyan táncolnak kettesben a mutánsok, és felkértem Királyi Fekete Hattyút, hogy legyen a párom. Pillanatok alatt megtanulta a keringő alaplépéseit, de nem volt hozzá zenei kíséretünk. Dúdolni kezdtem hát a dallamot, és bátorítottam a többieket, hogy dúdoljanak velem. Nemsokára az egész társaság hangosan zümmögött és keringőzött Ausztrália szabad ege alatt. Megtanítottam nekik egy amerikai néptáncot is, Ooota nagyon jól bevált szólótáncosnak. Akkor este elhatároztam: ha a gyógyítás művészetét el tudtam sajátítani, talán megpróbálkozhatom a zenével is.
Elérkezett a megfelelő pillanat, hogy bennszülött nevet kapjak. Társaim szerint több dologhoz is tehetségem volt, megérezték, hogy szeretem őket és életmódjukat, s közben nem tagadom meg a sajátomat sem, ezért elneveztek Két Szívnek.
Titoktartó ünnepén sokan méltatták az asszony értékes tulajdonságát, megvallották, hogy megnyugtató lényére valamennyiüknek nagy szüksége van. Titoktartó ragyogott a boldogságtól, és szerény méltósággal, királyi fennköltséggel fogadta a dicséretet.
Csodálatos éjszaka volt. Mielőtt álomba merültem volna, köszönetet mondtam a világmindenségnek az egész, felejthetetlen napért.
Ha rajtam múlik a választás, annak idején bizonyára sosem indultam volna el ezekkel az emberekkel, étlapról nem rendeltem volna ebihalat. Most mégis eszembe jutottak jelentéktelenné kopott ünnepeink, amelyek eltörpültek a bennszülöttekkel töltött csodálatos idő mellett. "
Egy alkalommal azt az asszonyt köszöntötték, kinek tehetsége, ahogy ők mondják, orvossága, a hallgatás képessége volt. Titoktartónak hívták. Ha valaki beszélgetésre vágyott, vagy ki akarta önteni a lelkét, meg akart szabadulni valami nyomasztó dolog súlyától, vallomást szeretett volna tenni, ez az asszony mindig rendelkezésére állt. A beszélgetést bizalmasan kezelte, tulajdonképpen nem adott tanácsot, de nem is ítélkezett. Tenyerébe vette az illető kezét vagy fejét, és meghallgatta. Bátorította a rászorulókat, hozzásegítette őket, hogy megoldják a dolgokat, hogy meghallják, amit a szívük diktál.
Eszembe jutottak az otthoni emberek: fiatalok tömegei, akiknek nincsenek céljuk, példaképük, a nincstelenek, akik haszontalannak érzik magukat, a kábítószer rabjai, akik egészen más, vélt valóságban akarnak élni, nem abban, amely körülveszi őket. Bárcsak magammal hozhattam volna őket, ide, ahol láthatnák: milyen kevés is elég ahhoz, hogy az ember a köz javára legyen, milyen nagyszerű érzés ismerni értékeinket, és igazi próbára tenni magunkat.
A Titoktartónak nevezett asszony tisztában volt saját értékeivel, mint köztük mindenki más. Az ünnepségen valamennyien kissé méltóságteljesebben ültünk, mint máskor. Titoktartónak az volt az óhaja, hogy a világmindenség örvendeztessen meg minket finom ennivalóval. S lőn - aznap este bogyóktól, szőlőszemektől roskadozó növények közt sétáltunk.
Néhány nappal korábban már láttuk, hogy messze tőlünk felhőszakadás van, és ahogy közelebb értünk, a pocsolyákban temérdek ebihalra leltünk. A porontyok fennakadtak a forró köveken, és gyorsan kiszáradtak, de olyan vacsorát csináltunk belőlük, amilyenről álmodni sem mertem volna. Ünnepi ételeinkbe egyéb, kevésbé étvágygerjesztő, nyálkás, szökdécselő lények is bekerültek.
Nem maradt el a muzsikálás, éneklés sem. Megtanítottam nekik egy texasi dalt, amelyet dobokkal próbáltunk kísérni. Jó mulatság volt, nemsokára mindnyájan nevettünk. Bemutattam, hogyan táncolnak kettesben a mutánsok, és felkértem Királyi Fekete Hattyút, hogy legyen a párom. Pillanatok alatt megtanulta a keringő alaplépéseit, de nem volt hozzá zenei kíséretünk. Dúdolni kezdtem hát a dallamot, és bátorítottam a többieket, hogy dúdoljanak velem. Nemsokára az egész társaság hangosan zümmögött és keringőzött Ausztrália szabad ege alatt. Megtanítottam nekik egy amerikai néptáncot is, Ooota nagyon jól bevált szólótáncosnak. Akkor este elhatároztam: ha a gyógyítás művészetét el tudtam sajátítani, talán megpróbálkozhatom a zenével is.
Elérkezett a megfelelő pillanat, hogy bennszülött nevet kapjak. Társaim szerint több dologhoz is tehetségem volt, megérezték, hogy szeretem őket és életmódjukat, s közben nem tagadom meg a sajátomat sem, ezért elneveztek Két Szívnek.
Titoktartó ünnepén sokan méltatták az asszony értékes tulajdonságát, megvallották, hogy megnyugtató lényére valamennyiüknek nagy szüksége van. Titoktartó ragyogott a boldogságtól, és szerény méltósággal, királyi fennköltséggel fogadta a dicséretet.
Csodálatos éjszaka volt. Mielőtt álomba merültem volna, köszönetet mondtam a világmindenségnek az egész, felejthetetlen napért.
Ha rajtam múlik a választás, annak idején bizonyára sosem indultam volna el ezekkel az emberekkel, étlapról nem rendeltem volna ebihalat. Most mégis eszembe jutottak jelentéktelenné kopott ünnepeink, amelyek eltörpültek a bennszülöttekkel töltött csodálatos idő mellett. "
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)