Az ember igazságérzete gyerekkorában a legfejlettebb. Az igazságérzet valószínűleg velünk született érzékünk, az ember legtermészetesebb jellemzője. A gyerekkortól távolodva természetessége egyre több tanult tulajdonsággal, rossz attitűddel vegyül, mire az ember felnő, gyakran már csak feltételes reflexként lép működésbe. Pedig a felnőtt embernek is szüksége lenne fejlett igazságérzetre, hogy már messziről felismerje és elkerülje a méltatlan, megalázó élethelyzeteket, és hogy jelleme tisztaságát megőrizze. Egyre gyakrabban érzek tiszteletet a kisgyerekek és a bátor felnőttek iránt, akik ki mernek állni az igazukért, vállalják az emberi természet legőszintébb megnyilvánulását.

" úgy növünk, mint a pázsit" – Ole láma

Hit a munkában

“Hiszem, hogy egyetlen dolog mit lázasan keresnünk kell itt ezen a földön, az a mi saját feladatunk! Az a becsületes munka, mely által a világunkat tovább teremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nem csak a kezünk által épül, szépül a világ, hanem általa mi magunk is megszé- pülhetünk, kiteljesedhetünk, és megszentelődhetünk.

Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem számára! Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet az örökkévalósággal: a családunk, a munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló mindennapi kitartó erőfeszítés. Csak az Isten által felkínált szent feladataink megragadása által van esélyünk, hogy a természetfölötti világba felkapaszkodjunk. Amennyiben botladozó gyermeked, férjed, feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével törődsz, lehet, hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen biztos, hogy csak sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott hivatásodban, munkádban melyet Isten rád bízott, megszentelődhetsz, megtisztulhatsz és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni.Lehet, hogy a feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne félj, mert a mindennapok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz…”

(Böjte Csaba)