A létezés lényege

Minden természetes ritmusra való ráhangolódás segít abban, hogy ne legyünk a rendezetlen impulzusok kiszolgáltatottjai.

A modern társadalom nem vallásos emberének egész élményvilágát adeszakralizáció – a szenttől való eltávolodás – jellemzi. Ezáltal egyre nehezebben lel létdimenzióra. Márpedig, ha elvész a szentséggel való kapcsolat, a világban való létezés is lehetetlenné válik. A modern világ ezzel mintegy megfosztja magát magasabb eredetétől, tárgyiasítható szempontok szerint akar tájékozódni. Objektivitásához ragaszkodik, materiális bizonyítékokat keres. Ez pedig a szakralítás profanizálódásához vezet. A gyökértelen, a lélektől, eredetétől elválasztott élet ördögi, mert ellentétet szít az egységbe tartozó részek között. Az isteni eredet ismeretének biztos útja, amelyet a semmibe való elsüllyedéssel tudunk leghívebben kifejezni.

A modern ember a mítoszt sem érti. Mivel a racionális okfejtésbe nem illeszthető, lekezelő attitűddel sorolja a valótlanságok, hiábavalóságok közé. Pedig a mítosz azt a keletkezést őrzi, fejezi ki, amely a káoszból a kozmoszba való átmenet tartalma és történése, az időtlenből az időbe való behelyeződése. Szent történetek, amelynek szereplői emberfeletti Istenek vagy kultúrateremtő hősök, akiknek tettei azért misztériumok, mert az ember nem lenne képes sem végrehajtani, sem megtapasztalni eme kinyilatkoztatás nélkül. Tudtul adják az eredetet, a létezés kezdetét.

A közösségeket a mítoszuk tartja egybe.

Ahol a mítoszukat nem értik, ott közösségről sem beszélhetünk, csak emberek összeverődéséről, akik valójában idegenek egymás számára.

A tradíció – vagyis a hagyomány – átadást jelent.

A nem emberi eredetű lényeg átörökítését. A társadalomban a szellemi folyamatosságot biztosítja eszméken, formákon, szokásokon, jogokon, magatartási szokásokon keresztül, minden korban újra kell fogalmazni, a korkövetelményekhez és szükségletekhez kell igazítani.

Az emlékezet meghosszabbítja a múlt hatását a jelenben. Fontos szerepe van mind az egyén, mind a közösségek életében. Lényegében nem időbeli, hanem szellemi értelemben vett emlékezés az eredet őrzésére a teremtésben, annak elevenen tartása lelkünkben, életünkben. Ennek elfelejtése igazán drámai helyzeteket teremt a világban.

Noha az ünnepek légkörére jellemző az isteni jelenlét, mégsem lenne helyes szakadékot teremteni a magasztos ünnepek és profán hétköznapok között. Talán ez korunk egyik legfontosabb üzenete, hogy az önösségek, fajok, népek, nyelvek, vallások, érdekek, politikai szenvedélyek milyen nagy mértékben hiúsították meg az ünnepeket és közösségeket, profanizálták azokat. Majd elv, muzeális gyűjtemény, halott történelem lesz az elpusztított kultúrákból. Ez a mérhetetlen elidegenedés hordozza a hétköznapok és pillanatok fontosságának üzenetét.

Miközben a kalendárium zárt körében folyó liturgikus időt éljük és a kozmosz éves idődimenziójához igazodunk, fel kell ismernünk saját életünk eseménynaptárát is. Látnunk kell, hogy a mítosz példát ad minden emberi ténykedésnek, modellje a táplálkozásnak, a nevelésnek, a munkának. 

Mindennapjainkban is a példaszerű tetteket kell lemintáznunk, megismételnünk, akár társadalmi, akár kulturális vagy bármilyen tevékenységről van szó. Mert csak ily módon lesz „megszentelt” életünk minden pillanata a hétköznapok liturgiájában.

apokrif rovata (apokrif.virtus.hu)

Az ember igazságérzete gyerekkorában a legfejlettebb. Az igazságérzet valószínűleg velünk született érzékünk, az ember legtermészetesebb jellemzője. A gyerekkortól távolodva természetessége egyre több tanult tulajdonsággal, rossz attitűddel vegyül, mire az ember felnő, gyakran már csak feltételes reflexként lép működésbe. Pedig a felnőtt embernek is szüksége lenne fejlett igazságérzetre, hogy már messziről felismerje és elkerülje a méltatlan, megalázó élethelyzeteket, és hogy jelleme tisztaságát megőrizze. Egyre gyakrabban érzek tiszteletet a kisgyerekek és a bátor felnőttek iránt, akik ki mernek állni az igazukért, vállalják az emberi természet legőszintébb megnyilvánulását.

" úgy növünk, mint a pázsit" – Ole láma

Hit a munkában

“Hiszem, hogy egyetlen dolog mit lázasan keresnünk kell itt ezen a földön, az a mi saját feladatunk! Az a becsületes munka, mely által a világunkat tovább teremtő Isten partnerei, társai lehetünk. Tudom, hogy a felvállalt munkánk visszahat ránk, és nem csak a kezünk által épül, szépül a világ, hanem általa mi magunk is megszé- pülhetünk, kiteljesedhetünk, és megszentelődhetünk.

Hihetetlen távlat, a mindennapi becsületes munka, egy porszem számára! Számunkra, emberek számára az egyetlen létra, mely összeköti e földi létet az örökkévalósággal: a családunk, a munkahelyünk, a népünk gondjait felvállaló mindennapi kitartó erőfeszítés. Csak az Isten által felkínált szent feladataink megragadása által van esélyünk, hogy a természetfölötti világba felkapaszkodjunk. Amennyiben botladozó gyermeked, férjed, feleséged kezét elengeded és önzőn csak a magad kényelmével törődsz, lehet, hogy csendesebb, egyszerűbb lesz az életed, de egészen biztos, hogy csak sodródó, céltalan falevéllé válsz. Istentől kapott hivatásodban, munkádban melyet Isten rád bízott, megszentelődhetsz, megtisztulhatsz és megtapasztalhatod, hogy milyen édes és gyönyörűséges már itt ezen a földön a szeretet útján járni.Lehet, hogy a feladataid, mint óriási malomkövek megőrölnek, de ne félj, mert a mindennapok tüzében Krisztust hordozó kenyérré válsz…”

(Böjte Csaba)

"A teljességhez vivő út nem a kiválóaké, hanem minden külön-levőé: ezen az úton halad valamennyi, ha nem is tud róla." - Weöres Sándor

Papp Lajos szívsebész professzor az emberről a szívről halálról és még valamiről…

                                                 fotó:internet

"Egy hölgy olyan állapotba került egy budapesti kórházban, hogy a vezető professzor - aki egyébként jó barátom és nagy tapasztalatú ember - azt mondta róla, hogy nem is érdemes megkísérelni a műtétet. A professzor hazament, és fiatal tanítványa, beosztottja - aki engem egyébként jól ismert és tisztelt - felhívott, és részletesen elmondta az esetet. A hölgy az eszméletlenség határán volt, kínlódott az életéért. De ez a fiatal orvos hitt abban, hogy én tudok és merek segíteni ebben.

Amikor a beteggel találkoztam, ha homályosan is, de eszméleténél volt. Leletei alapján már nem szabadott volna, hogy éljen. Mindennek ellenére az élet levegője ott vibrált a beteg körül. Én csak egyet kérdeztem tőle: hisz-e abban, hogy életben marad. Mondta, jelezte, hogy hisz. Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy megoperálom. Ez nem egy racionális döntés volt, hanem inkább egy intuíció.

A műtét után nem tért eszméletéhez. Hat napig eszméletlenül feküdt. Lélegeztetőgép tartotta életben. Ezt az állapotot hívják kómának. Én ennek ellenére mindennap többször is odamentem a beteghez, megfogtam a kezét, megsimogattam a fejét. És mivel nem akartam, hogy a többi kollégám megmosolyogjon, ezért egészen halkan a fülébe súgtam ezeket a mondatokat:

"Ugye megígérte nekem, hogy nem hagy cserben? Önnek élnie kell. Értse meg: van esélye. Nem szabad föladnia." 

A beteg hat nap múlva eszméletére tért, és egy hónap múlva a körülményekhez képest gyógyultan távozott. Ami a döbbenetes, az most következik. A beteg azt mondta nekem, hogy köszöni a mondataimat. Elmondta percre pontosan, hogy kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken mikor voltam nála, és miket suttogtam a fülébe.

Utólag leellenőriztem, valóban akkor voltam ott, amikor ő mondta. Elmondta pontosan, hogy szerdán tizenegy óra húsz perckor megállt ez és ez az orvos az ágya végénél, és akkor őt ott halottnak nyilvánították. Azt mondta a hölgy: "Szerettem volna nekik odaszólni, hogy ne temessenek el, mert nem haltam meg. Nagyon rossz érzés volt, hogy nem tudtam velük szemben védekezni." Ez a nő mindent elmondott. Azt mondta: "Alig vártam, hogy maga odajöjjön hozzám, és beszéljen az életről."

A beteg szemén a hat nap alatt végig egy nedves labdacs volt, nehogy a szemhártyája kiszáradjon. Életfunkciói nem voltak. Nyilvánvaló, hogy a szemével nem láthatott és a fülével nem hallhatott, hanem valami mással, amiről mi nem tudunk. Persze az, hogy valamiről mi pillanatnyilag nem tudunk - vagy nem tud még az orvostudomány -, nem azt jelenti, hogy az nincs is. Az biztos, hogy ezek után nekem már senki nem mondhatja azt, hogy a kóma állapotában lévő beteghez nem érdemes szólni, mert az úgyis meghalt.

De számos más esetben is a betegek beszámolnak a műtét alatti élményeikről, pedig elvileg semmilyen élményük nem lehetne. A nagyobb szívműtéteknél megállítjuk a beteg szívét, és gép pótolja a keringést és a szívműködést."

Megállítani a szívet nagyon könnyű, beindítani már nem annyira. Miután megoperáltuk a szívét, újraindítjuk. Az újraindítás számomra mindig egy katartikus pillanat. Sokszor a betegek a szív újraindításának élményéről pontosan beszámolnak. Ez azért döbbenetes, mert arról az időszakról, amelyről ő beszámol - nevezetesen a szív újraindításának élményéről - abban az állapotban ő a tudomány mai álláspontja szerint nemhogy nem érezhet semmit, de nem is élhet."

"S ha kihűlt körülötted a világ, és jéggé fagyott az élet,

fűts be önmagadban, és áraszd a meleget!

Meglátod mennyien jövünk majd köréd.

Mert mindannyian fázunk.

És félünk.

És oda gyűlünk, ahol meleg van még."

MüllerPéter

Egy jó szót kívánj! :)))))

Bagdi Bella mantra-énekesnő

Csíráztatás

Mi is csíráztatunk

Etka anyó

Szepes Mária

                                   fotó:internet

Ezt írta Róla Müller Péter - amikor még élt -:

"Néha meglátogatom a közel 100 éves Szepes Máriát.

Ott ül a foteljában. Vagy inkább úgy mondom: trónusán. Ősz haja: korona. Egyetlen szál nem lóg belőle. Arca szépmetszésű, nemes. Mosolyog. Rejtélyesen, mint egy szépen megvénült egyiptomi királynő. Csak a kezét csókolom meg, mert tudom, hogy arca omlatag, törékeny; karját már nem is izmok, csak a lelke mozgatja, halványkék erekkel van befuttatva, és oly vékony, csoda, hogy mozdul még.

Szemével nem lát, csak a lelkével.

Leülök eléje. Nem szólok egy szót sem, de végül kimondom amit gondolok:

- Szép vagy.

- Tudom.

A hangsúlyában egy olyan ember hangja érződik, aki egész életét önvizsgálattal töltötte. Minden démonát és angyalát igyekezett fölismerni. Tudja, hogy hol vétett s mikor tett jót. És azt is pontosan tudja - bár nem látja magát a tükörben -, hogy amit Ő most belül él, az kivülről csakis szép benyomást kelthet.

Egy vak királynő ül előttem. Mosolyog. Közel száz éves, de a külvilág dolgairól tökéletes tudomása van. Tudja, mi történik a barátaival, a tanítványaival, az országgal, a világgal. Két csodálatos angyala van - derék asszonyok -, akik nemcsak leírják azokat az üzeneteket, melyeket a láthatatlan világból diktálnak neki, de föl is olvassák számára mások munkáit, könyveket, újságcikkeket. Igen, Máriának két földi angyala van, akik ismerik szellemiségét, vagy szárnyalnak vele a gondolatok világában, és ugyanakkor gondját viselik. Tisztába teszik, etetik, mosdatják, fésülik - egyszerre játsszák mellette a földi és égi anyák szerepét. Segítenek neki alkotni és meghalni. Őket még jobban csodálom, mert ezt a ritka mutatványt teljes névtelenségben teszik.

És fölöttük a láthatatlan angyalok. Szinten hallani a szobában a suhogást. Valóssággal zizeg itt a levegő, mint egy nagy töltésű trafóházban. Sokan vannak itt. A királynő ki-be jár a két világ, a két tudatállapot között. Hol itt él, hol ott. Semmi félelem nincs benne, még szorongás sem. Csak derű.

Úgy beszél a saját fizikai elmúlásáról, mintha csak a blúzát készülne levetni - tudja, hogy nincs halál.

Már nem maga miatt él. Mások miatt. Azt mondja, nem készült ilyen hosszú életre, most mégis derűs; itt tartják még.

Szükség van rá.

Lényéből árad a derű és a szeretet. De úgy, hogy fizikailag érezni. Nemcsak rám sugárzik. Az, hogy ebben az országban még valamennyire élhető világ van, neki is köszönhető - mint egy atomerőmű, úgy működik itt, ebben a kis lakásban. Innen ad bölcs melegséget, jókedvet, és sugározza mindazt, amit a könyveiben leírt.

S miközben beszél hozzám, én arra gondolok, hogy SIKERÜLT NEKI!

Sikerült úgy élnie, ahogy mondta!

Sikerült az eszményeihez felnőni, és azzá lenni, akinek valaha álmodta magát. Mindannyiunk életében hatalmas szakadék tátong, eszmény és valóság, mű és élet között.

Én könyvet írtam a szeretetről, de ha valójában meg akarom tudni, hogy mi az, hiába nézek a saját szívembe, sok mindent látok ott, de nem olyan éretten, hogy elmondhassam: 'Én magam vagyok a szeretet. Tessék rám nézni: az vagyok, amiről beszélek.'

De Mária elmondhatja ezt.

Maga lett a szeretet.

A küszöbe alól is árad,és a vak szeméből, a papírvékony testéből és a végtelenül erős lelkéből; nem tudok úgy eljönni tőle, hogy valami ajándékot ne adjon, s küldjön azoknak, akik hozzám tartoznak.

Ez nem szentimentális szeretet.

Ez egy papnőnek a bölcs sugárzása.

Mindenét elosztogatta.

Ahányszor megyek, egyre kevesebb tárgyat látok a lakásban, mindenét elvitték már. De hozat újakat, apró babákat, emléktárgyakat, csokikat, hogy mindig legyen mit adnia. Ebből a lakásból ajándék nélkül még nem jött el senki. Szerintem még a villanyszámlás se. De a legtöbb amit ad, nem tárgy, hanem gondolat. És egészség. Sok embert meggyógyított, s gyógyít talán ma is.

És derű! Derűt ad!

Rosszkedvűnek én még nem láttam soha!

A kérdésemre: 'Hogy vagy?' - azt válaszolja, de harsányan kiáltva: 'JÓL!!!'

Akkor is, ha szinte haldoklik már.

És ezt nem színjátékból mondja. Azon a szinten, ahol önmagát megéli, nincs halál. A nyilvánvaló fizikai bajok, de még a halodoklás sem befolyásolják lelkiállapotát. Pedig biztos sokat szenved. Leírhatnám az állapotát naturálisan, gerontológiai vagy orvosi szemmel is. Leírhatnám a keserves szenvedéstörténetét, de pont a lényeget hagynám ki: a győzelmét a teste felett.

Kár, hogy nem tud már táncolni, mert egész biztos, hogy táncba vinne. Kitáncolnánk az utcára, végig a Pasaréti úton, egészen a forgalmas Moszkva térig. Én vezetném, mert Ő nem lát már, kontya lebomlana, ősz haja repülne, lobogna; a villamosok és a buszok megállnának, a siető emberek megtorpannának, az ablakokból döbbenten bámulnák a különös párt - s egész biztos, hogy kettőnk közül én lihegnék először a fáradtságtól.

Amikor eljövök tőle, erősebbnek érzem magam.

Igazabbnak.

És azt gondolom: 'Sikerült neki!'

S ha egynek sikerült - azt jelenti, hogy másnak is sikerülhet.

Adj Istenem, mindenkinek ne csak szép halált, hanem ilyen bölcsen megélt, jól megépített, gazdag életet!" (Zárójelben ez áll a szöveg végén: "Ezt akkor írtam, azon az éjszakán, amikor Mária meghalt - vagyis szellemhazájába visszatért. Nem tudtam, de éreztem, amikor a táncunkat elképzeltem")

Százszoros napok

Jó tudni, hogy minden telihold és újhold napja eleve százszoros erővel bír karmikus szinteken. Amit ezeken a napokon adunk, azt százszorosan kapjuk vissza. Minden, amit teszünk, visszaszáll ránk. Ez a karma. Figyeljünk ezekre a napokra is és csak olyat adjunk, amit mi is szívesen elfogadnánk. Figyeljünk arra is, hogy ilyenkor sokkal érzékenyebbek vagyunk.

Szépet Teremtő napokat kívánok!

Mosollyal:Ilda

A gyógyító zene

A csapatban voltak olyanok, akik rendelkeztek azzal, amit a mi szavainkkal a zene gyógyító erejének lehetne nevezni. Nem valódi gyógyszer volt ez, amellyel fizikai értelemben gyógyítanak. Inkább valami csoda volt, amelynek birtokosa az egész csapatot jó közérzetre, vidámságra hangolta. Ooota elmagyarázta, hogy nagyra becsülik a csontok helyreillesztésének a tehetségét, de nem tartják többre, mint például az élőlények termékenységét, a madarak tojásrakó képességét. Mindegyikre szüksége van a világnak, mindegyik személyhez, egyedhez kötődik. Egyetértettem vele és eszembe jutott, hogy jó lenne végre tojást enni. 

      Aznap kiderült, hogy nagy koncert van készülőben. Hangszerek természetesen nem voltak csekély poggyászunkban, de én már leszoktam a kérdezősködésről, hogy miként és honnan kerülnek elő bizonyos dolgok.

      Délutánra érezhetően nőtt az izgalom, amikor a körülbelül hatméteres sziklafalakkal határolt, mindössze négy méter széles szurdokba értünk. Itt ütöttünk tábort éjszakára, és amíg a zöldségből és bogarakból álló vacsora készült, a zenészek felállították a színpadot. A szurdokban hatalmas növények voltak, hordó alakú terméssel. A termést levágták és kikotorták belőle a tökbélre emlékeztető nedves részt, amelyet elrágcsáltunk. A magokat félretették. A magunkkal hozott bőrök közül néhányat ráfeszítettek a kivájt tökformákra, és bármilyen hihetetlen, máris készen álltak a nagyszerű dobok.

      A közelben kiszáradt, korhadt fatörzs hevert, ágai közt termeszek laktak. Egyik ágát levágták, a rovarokat pedig lerázták róla. A termeszek teljesen kirágták a fa közepét, az üreg tele volt fűrészporral. Hosszú bottal kitisztították a korhadt belső részt, alaposan kifújták, és kész is volt a hosszú, üreges cső. Mintha csak Gábriel arkangyal harsonáját láttam volna. Később tudtam meg, hogy ez az a mély hangon megszólaló fúvós hangszer, amelyet az ausztrálok didzseridúnak hívnak.

      Egyik zenész botokat ütögetett össze, a másik két kővel verte hozzá a ritmust. Az összeszedett paladarabokat zsinórra kötve felaggatták, ezekből olyan hangot sikerült előcsalogatni, mint a csilingelő csengettyűké. Valaki más zsineghez erősített lapos fadarabból készült búgattyút pörgetett, mely zúgva-búgva szólt. A muzsikusok mesterien bántak a hangerősséggel és a szurdok akusztikája is pompásnak bizonyult. Koncert volt ez a szó valódi értelmében.

      Gyakran énekeltek is, akár egyedül, akár csoportosan, néha több szólamban. Egyik-másik daluk egyidős lehetett történelmükkel. Olyan énekeket hallottam tőlük, amelyek akkor születtek itt a sivatagos pusztában, amikor a fehér ember még nem ismerte a naptárt. Aztán jöttek a legfrissebb darabok is, amelyeket a tiszteletemre rögtönöztek. És újabb bölcsességgel leptek meg: "Ahogy a zenész szüntelenül keresi a legszebb hangot, úgy várja a zene a világmindenségben, hogy valaki megszólaltassa".

      Mivel nem volt írásbeli kultúrájuk, a tudást a dalok és a táncok őrizték és adták nemzedékről nemzedékre. Történelmi eseményeiket a sziklára rajzolták, vagy dalokban és jelenetekben örökítették meg. Mindennap énekeltek, hiszen elevenen kellett tartani a múlt történéseit, és meg kellett emlékezni az elmúlt kerek esztendőről is. Ha minden eseményt megörökítenek és időrendben sorba raknak, összeállna a világ több ezer éves történelmének képeskönyve.

      Közvetlen tanúja lehettem annak, hogy miként élnek teljes életet ezek az emberek, akiknek szinte semmilyen anyagi eszközük nincs. Az ünnepi koncert befejeztével a zenészek visszatették hangszereiket oda, ahol találták őket. A magokat elvetették, hogy jövőre is legyen utánpótlás. A sziklafalra jeleket festettek, így az utánuk jövő vándorok is könnyen rátalálnak a termésre. Letették a botokat, ágakat és köveket, a zenészek önbecsülését kielégítette az alkotás öröme, a tehetség tudata. A muzsikus magában hordozza a zenét, nincs szüksége különleges hangszerekre. Ő maga a zene.

      Mintha én is azon a napon ébredtem volna rá, hogy egész létünkben önkiszolgálók vagyunk. Mi tesszük gazdaggá életünket, magunkat ajándékozzuk meg, rajtunk múlik, mennyire vagyunk találékonyak és boldogok. Zeneszerzőnk és muzsikusaink emelt fővel vonultak el. - Igazán jó koncert volt - jegyezte meg az egyik. - Talán ez volt a legjobb - helyesbített a másik. Aztán meghallottam, amint a főszereplő így szólt: - Nemsokára Zenészről Nagy Zenészre változtatom a nevemet.

      Nem tartottam önteltnek. Ezek az emberek valamennyien tisztában voltak képességeikkel és azzal, hogy mindenkinek fejlesztenie kell és meg kell osztania a többiekkel azt a sok csodát, amely megadatott neki. Az új név felvételének ünnepélyes pillanata nem képzelhető el saját értékeink elismerése nélkül.

      A törzs, tagjai tudomása szerint itt él az idők kezdete óta. A tudósok szerint legalább ötezer esztendeje laknak Ausztrália földjén. Csodálatraméltó, hogy évezredek alatt sem pusztították ki erdőiket, nem szennyezték be vizeiket, nem veszélyeztették az itt élő állatfajokat, nem fertőzték meg környezetüket, mégis mindig volt elegendő ennivalójuk, megfelelő menedékük. Sokat nevetnek, ritkán sírnak. Hosszú életet élnek, termékenyek, egészségesek és lélekben erősek.

Angyali színterápia

Az angyalok általában mindig színeket küldenek felénk, amikor gyógyítanak bennünket. Közel sem mindegy azonban, hogy milyen színt kapunk tőlük, hiszen mindegyik szín mutat valamit.

Képzeljük el azt, hogy egy felhőn fekszünk a magasban, és angyalok vesznek körül. Lássuk, vagy érezzük, ahogy az angyalok átfésülik auránkat, eltávolítva belőle mindenféle szennyeződést. Néhány angyal kezében gyönyörű, kristályos lámpás van, mellyel gyógyító fényt sugároznak testünk felé. Élvezzük, és jó mélyen lélegezzük be ezt a fényt! Engedjük, hogy kicsit gondunkat viseljék, hiszen nagy szükségünk van rá. Később azonban idézzük fel, hogy milyen színeket sugároztak felénk az angyalok, mert a színek minden esetben megmutatják, hol van egyensúlytalanság, vagy éppen mire van most szükségünk az életünkben.

Fehér fény

Lépj kapcsolatba angyalaiddal – a földiekkel és az égiekkel is! Beszélj nekik arról, mi is az, ami most erősen foglalkoztat. Fogadd el segítségüket és szeretetüket.

Bíbor fény

Meditálj, és szánj magadra kicsivel több időt, távol az emberektől és a zajoktól. Kifejezetten gyógyító hatású lenne most, ha pihenni mennél, és gyönyörködnél a természet szépségében.

Lila fény

Szükséged van arra, hogy bízzanak benned, vigyázzanak rád, és előítéletek nélkül hallgassanak meg.

Sötétkék fény

Bízz megérzéseidben, és semmiképpen sem hagyd, hogy mások lebeszéljenek arról, amit a belsőd sugall.

Világoskék fény

Életed e szakaszában most a kreativitás megélésére van szükség. Ez lehet egy művészettel kapcsolatos terv megvalósítása, környezeted szépítése.

Türkiz fény

Szükséged van támogatásra és segítségre, amelyet megkaphatsz a környezetedtől. Ne felejts tehát segítséget kérni, és a feladatokat másokkal is megosztani.

Smaragdzöld fény

Ebben a pillanatban pihenésre és alvásra van nagy szükséged. Továbbá arra, hogy méregtelenítsd, megtisztítsd szervezetedet. Ügyelj az elfogyasztott ételek és a magadba engedett energiák tisztán tartására.

Világoszöld fény

Valódi érzéseidet illetően őszintének kell lenned magadhoz. Ráadásul magyarázkodás, bűntudat és félelmek nélkül.

Sárga fény

Egy helyzetre figyelmeztet ez a fény. A munkahelyeden, vagy az iskolában megterhelő ez a helyzet, ezért azonnali változtatás szükséges.

Narancssárga fény

Ügyelj jobban otthoni környezetedre. Lakájosabbá, otthonosabbá kell tenned, és ezáltal otthonod sokkal gyógyítóbb és kényelmesebb lesz.

Rózsaszín fény

Szeretetre, gyengédségre, megértésre vágyakozol.

Piros fény

Át kell adnod a haragodat és a nyugtalanságodat az égnek, mert azzal, hogy testben-lélekben magadnál tartod, csak testi zavarokat idézel elő.

Ha az angyalok kombinálva küldik a színeket, az többféle szükségletre utal. Ebben az esetben mindegyikkel egyenként kell foglalkoznunk.

                                                                                    Forrás:innen

Karácsonyra

 Idők fordulóján
Belépett a földi létbe
A világ szellemi fénye;
Az éjszakai sötétség
Uralma megszűnt,
Nappali fény támadt
Az emberi lelkekben.
Fény, 
Mely melegíti
A szegény pásztorok szívét;
Fény,
Mely megvilágosítja
A bölcs királyok fejét.
Isteni fény,
Krisztus napfénye
Melegítsd
Szívünket,
Világosítsd meg
Fejünket,
Hogy jó legyen,
Amit szívünkből megalapítunk,
Értelmünkkel
Céltudatosan tenni akarunk.

(Rudolf Steiner)