2010. január 21., csütörtök

Mit tegyek???


Mit tegyek? Melyik utat válasszam?
Melyik lesz a megfelelő döntés? - bizonyára benned is számtalanszor felmerült már ez a kérdés, mint ahogyan a napokban, az egyik ismerősöm is ezt kérdezte tőlem. Neki éppen a párkapcsolatában volt elakadása, de bármely más élet problémánál is adódhat úgy, hogy nem tudod, mit tegyél, merre induljál?

Az ismerősöm fél órán keresztül azt ecsetelte, hogy mely utakat látja lehetséges alternatíváknak, melyikről tudja elképzelni, hogy az lehet majd a megoldás, de egyikben sem biztos, egyik felé sem mer elindulni, mert mi van, ha nem az a megfelelő választás és más felé kellett volna mennie?!Ebben a kétségekkel teli állapotban természetesen nem tud megfelelő és megnyugtató döntést hozni az ember, hiszen nem látja, és belül nem érzi, hogy a választási lehetőségek közül melyik út az igazi. Mit tehetsz Te, ha hasonló helyzetben vagy?

Először is, ismerd fel, hogy: Nem az a kérdés, hogy mit tegyél, hanem az, hogy ezt miért nem tudod eldönteni?!Azért nem tudsz dönteni, mert bár látod a lehetséges utakat, de az azokhoz fűződő érzelmi és gondolati hozzáállásodban még kuszaság van.

Még nem dőlt el benned belül, hogy melyik utat tartod a legjobbnak, a helyesnek, a követendőnek vagy az egyedüli lehetségesnek. Sőt, még talán azt sem tudod, hogy ezek közül melyiket is érdemes követned az adott helyzetben!Ez azt jelenti, hogy nem vagy tudatos az értékrendedben, nem tudod, hogy milyen értékeket, mely vezérelvet érdemes követned egy-egy döntésed során. Hiszen teljesen más megoldásokat kaphatsz, ha a vágyaidat követed, a lehetőségeket keresed, vagy ha a helyes utat akarod járni.

Ezért először azt kell tisztáznod, hogy:

Mire van lehetőség kívülről?
Mire van képességed?
Mire vágysz?
Mitől félsz?
Mi a helyes?
Mi az utad?


Egy kicsit segítek a válaszadásban:

Lehetőséged szinte mindenre van, még akkor is, ha ezt pillanatnyilag nem látod!

A képességeidet tudod fejleszteni tanulással és gyakorlással.

A vágyaidat általában érdemes követned, hiszen azok jelezhetik az utadat. Azonban néha félrevezetnek, amikor mások vágyait, ideáit próbálod megvalósítani megfelelésből vagy megszokásból.


A félelmeidre ne hallgass döntéskor! De azért ne hagyd teljesen figyelmen kívül sem azokat, mert sok bajt tudnak okozni még a tudatalattidban is. Inkább dolgozd fel a félelmeidet!

Helyes az, amivel a lelked egyetért, ami nem okoz valódi lelkiismeret furdalást. Mi a nem valódi lelkiismeret-furdalás? Az, amit beléd neveltek, hogy érezd rosszul magad, ha nem felelsz meg az elvárásoknak!

Ha érzed, tudod belül az utad, akkor pontosan tudod azt is, hogy merre menj. Ilyenkor nem kérdés, hogy az adott döntési helyzetben mit válassz.

Azonban ha nem tudod, akkor érdemes az előző pontokban megtalálnod a saját, belső válaszodat, hogy megtaláld a megfelelő választást!

Mint látod, nem egyszerű még belül sem letisztázni, hogy melyik vezérelvet kövesd, hiszen annyi mindent helyére kell tegyél magadban, hogy tisztán lásd az utadat és az alapján biztosan válassz az élethelyzetekben.Ezért ezek tudatosításhoz még ma neki kell kezdjél, hogy mire ilyen helyzetbe kerülj, addigra felkészült legyél, érett, tudatos döntést tudjál hozni!

És még nem beszéltünk arról, hogy érzelmileg nem csak a vágyak és a félelmek okoznak benned kuszaságot, hanem a remény, a kötődések, az indulatok, az ambivalens érzelmek, ...Szóval van mit felderíteni, megismerni és tisztázni magadban.

Próbáld csak ki, teszteld le az egyik útválasztásodat a fenti kérdéssorral! Válaszold meg minden pontját és látni fogod, mennyire vagy helyeden, mit kell még rendezned, tudatosítanod magadban.

Eredményes gyakorlást kívánok!

Forrás: Huszti Sándor

2 megjegyzés:

  1. Már évek óta próbálok változtatni a jelenlegi helyzetemen, de még mindig nem tudtam dönteni. Az biztos, hogy így nagyon rossz, már lassan kezdi aláásni az egészségem, nem beszélve arról, hogy nem megy semmi, nincs kedvem nagyon varrogatni sem. Lassan megfulladok, ha így kell tovább élnem.

    VálaszTörlés
  2. Bárcsak tudnék neked segíteni!!!
    Szeretettel gondolok Rád: Ilda

    VálaszTörlés