2011. december 11., vasárnap

A létezés lényege

Minden természetes ritmusra való ráhangolódás segít abban, hogy ne legyünk a rendezetlen impulzusok kiszolgáltatottjai.

A modern társadalom nem vallásos emberének egész élményvilágát adeszakralizáció – a szenttől való eltávolodás – jellemzi. Ezáltal egyre nehezebben lel létdimenzióra. Márpedig, ha elvész a szentséggel való kapcsolat, a világban való létezés is lehetetlenné válik. A modern világ ezzel mintegy megfosztja magát magasabb eredetétől, tárgyiasítható szempontok szerint akar tájékozódni. Objektivitásához ragaszkodik, materiális bizonyítékokat keres. Ez pedig a szakralítás profanizálódásához vezet. A gyökértelen, a lélektől, eredetétől elválasztott élet ördögi, mert ellentétet szít az egységbe tartozó részek között. Az isteni eredet ismeretének biztos útja, amelyet a semmibe való elsüllyedéssel tudunk leghívebben kifejezni.

A modern ember a mítoszt sem érti. Mivel a racionális okfejtésbe nem illeszthető, lekezelő attitűddel sorolja a valótlanságok, hiábavalóságok közé. Pedig a mítosz azt a keletkezést őrzi, fejezi ki, amely a káoszból a kozmoszba való átmenet tartalma és történése, az időtlenből az időbe való behelyeződése. Szent történetek, amelynek szereplői emberfeletti Istenek vagy kultúrateremtő hősök, akiknek tettei azért misztériumok, mert az ember nem lenne képes sem végrehajtani, sem megtapasztalni eme kinyilatkoztatás nélkül. Tudtul adják az eredetet, a létezés kezdetét.



A közösségeket a mítoszuk tartja egybe.

Ahol a mítoszukat nem értik, ott közösségről sem beszélhetünk, csak emberek összeverődéséről, akik valójában idegenek egymás számára.

tradíció – vagyis a hagyomány – átadást jelent.

A nem emberi eredetű lényeg átörökítését. A társadalomban a szellemi folyamatosságot biztosítja eszméken, formákon, szokásokon, jogokon, magatartási szokásokon keresztül, minden korban újra kell fogalmazni, a korkövetelményekhez és szükségletekhez kell igazítani.

Az emlékezet meghosszabbítja a múlt hatását a jelenben. Fontos szerepe van mind az egyén, mind a közösségek életében. Lényegében nem időbeli, hanem szellemi értelemben vett emlékezés az eredet őrzésére a teremtésben, annak elevenen tartása lelkünkben, életünkben. Ennek elfelejtése igazán drámai helyzeteket teremt a világban.

Noha az ünnepek légkörére jellemző az isteni jelenlét, mégsem lenne helyes szakadékot teremteni a magasztos ünnepek és profán hétköznapok között. Talán ez korunk egyik legfontosabb üzenete, hogy az önösségek, fajok, népek, nyelvek, vallások, érdekek, politikai szenvedélyek milyen nagy mértékben hiúsították meg az ünnepeket és közösségeket, profanizálták azokat. Majd elv, muzeális gyűjtemény, halott történelem lesz az elpusztított kultúrákból. Ez a mérhetetlen elidegenedés hordozza a hétköznapok és pillanatok fontosságának üzenetét.

Miközben a kalendárium zárt körében folyó liturgikus időt éljük és a kozmosz éves idődimenziójához igazodunk, fel kell ismernünk saját életünk eseménynaptárát is. Látnunk kell, hogy a mítosz példát ad minden emberi ténykedésnek, modellje a táplálkozásnak, a nevelésnek, a munkának. 

Mindennapjainkban is a példaszerű tetteket kell lemintáznunk, megismételnünk, akár társadalmi, akár kulturális vagy bármilyen tevékenységről van szó. Mert csak ily módon lesz „megszentelt” életünk minden pillanata a hétköznapok liturgiájában.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése