Napkapu

Rabindranath Tagore: Növekvő hold (részletek)

Az otthon

Bandukoltam az országúton, szántóföldeken át, míg a lenyugvó nap, ez a vén zsugori, utolsó aranyait is elrejtette. 
A fényt lassan elnyelte a sötét, és a megözvegyült föld - melynek termését már learatták - csendesen pihent. 
A távolban egy fiú éleset rikoltott. Átvágott a sötét ismeretlenen, és otthagyta dalai nyomát az éjszaka csendjében. 
Szülőfaluja ott volt valahol a pusztaság szélén, túl a cukornádföldeken, elbújt az árnyékos banán-, a karcsú arékapálma-, a kakaóbab- és a sötétzöld grépfrutfák között. 
Megálltam egy pillanatra magányos utamon a csillagfény alatt, és kitárult előttem az elsötétült föld - ölelő karjaiban az otthon kincseivel: bölcsőkkel és ágyakkal, anyai szívekkel és éjjeli lámpákkal, fiatal életek tiszta örömével - azoknak az örömével, akik még semmit sem sejtenek a világról.

A tengerparton

A végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak. 
A roppant ég mozdulatlan fejük felett, és a nyugtalan víz viharos. A végtelen világok tengerpartján kiabáló, táncoló gyermekek találkoznak. 
Homokvárat építenek, és üres kagylókkal játszanak. Hervadt levelekből csónakokat szőnek, és mosolyogva úsztatják a mérhetetlen mélységek felett. A világok tengerpartján gyermekek játszanak. 
Nem tudnak úszni, és nem tudnak hálót vetni sem. 
Gyöngyhalászok gyöngyre áhítozva buknak alá a mélybe, sóvár kereskedők vitorláit viszi a szél - a gyermekek pedig kavicsokat gyűjtenek, és szétszórják ismét. Nem keresnek rejtett kincseket, nem tudnak hálót vetni sem. 
A tenger kacagva felviharzik, és sápadt sugarai a tengerpart mosolya. Öngyilkos hullámok érthetetlen balladákat énekelnek a gyermekeknek, mint a bölcsőt ringató anya. A tenger játszik a gyermekekkel, és sápadt sugarai a tengerpart mosolya. 
Végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak. Viharok kószálnak az úttalan égen, hajók törnek össze a nyugtalan vízen, a Halál jár kint - és a gyermekek játszanak. A végtelen világok tengerpartján van a gyermekek nagy találkozója.

A forrás

Az álom, mely a gyermek szemére száll - tudja valaki, honnan jön? Igen: azt beszélik, hogy valahol Tündérországban a szentjánosbogarakkal világított erdő árnyai között ringatózik a bűbájosság két félénk rügye. Onnan jön, hogy megcsókolja a gyermek szemét. 
A mosoly, amely a gyermek ajkán röpköd, mikor alszik - tudja valaki, hogy hol született? Igen: azt beszélik, hogy a növekvő hold egy fiatal, sápadt sugara megérintette a tűnő őszi felhő szélét, és a harmatcseppben mosdott reggeli álom mosolyt szül - ez a mosoly az, amelyik a gyermek ajkán röpköd, mikor alszik. 
Az édes, lágy frissesség, ami a gyermek testén virágzik - tudja valaki, hogy hol rejtőzött olyan sokáig? Igen: mikor az anya fiatal lány volt, a szerelem gyöngéd és halk misztériumára figyelve áthatotta a szívét - az édes, lágy frissesség, ami a gyermek testén virágzik.

Választás

A gyermek csak egyet gondol, és már fenn is van a mennyországban. 
Nagy oka van, hogy nem hagy el bennünket. 
Hogy sose lássa többé az anyját - ó, nem! Ha elfárad, a kebelén megpihen. 
A gyermek minden bölcs szót tud, kár, hogy itt a földön csak kevesen értik meg. 
Nagy oka van, hogy nem akar beszélni mégsem. 
Csak egyet akar: és ártatlan arccal tanulja az anyja szavait az anyja ajkáról. 
A gyermek úgy jön a világra, mint egy koldus, pedig mennyi aranya és gyöngye van. 
Nagy oka van, hogy álruhában érkezik. 
Icipici csupasz koldus, aki tökéletesen tehetetlennek tetteti magát - így koldulja a mérhetetlen anyai szerelem gazdagságát. 
A gyermek tökéletesen szabad volt a növekvő hold kicsi országában. 
Nagy oka van, hogy feladta szabadságát. 
Elcserélte a végtelen boldogságok termével, ami ott van az anyja szíve sarkában, mert tudta, hogy minden szabadságnál édesebb, ha megöleli, és a karjába szorítja. 
A gyermek a tökéletes boldogság országában lakott, és nem ismerte a könnyeket. 
Nagy oka van, hogy mégis a könnyeket választotta. 
Mosolyog, hogy meghódítsa anyját, de a szánalom és szerelem kettős bilincsét piciny, könnyes tragédiáiból fonja.

Az Álomtolvaj

Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell. 
Anyád derekára akasztott korsóval elindul, hogy vizet hozzon a közeli faluból. 
Este van. A játéknak vége, a kacsák is alusznak a tóban. 
A pásztorfiú az árnyékos banyanfa alatt álmodik. 
A darumadár is csendben, komolyan áll a mocsárban, a mangóliget mellett. 
Ez az Álomtolvaj ideje. Jön, és ellopja az álmot a gyermek szeméről, aztán huss! - elszáll vele. 
Anyád hazajön, s te négykézláb éppen föld körüli útra indultál a szobában.

Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell. 
Meg kell találnom, hogy bilincsbe verjem. 
Sötét barlangok mélyét kutatom, ahol hatalmas szikladarabok és mogorva kövek között egy ijedt kis forrás csörgedez. 
A szendergő bakulacserjék homályát kutatom, ahol vadgalambok turbékolnak a sarokban, és a tündérek karperecei csilingelnek a csillagfényes éjszaka csendjében.

Felverem a bambuszerdők susogó, esti csendjét, ahol szentjánosbogarak cipelik hátukon kék fényű lámpásaikat, és mindenkit megkérdezek, akivel találkozom: "Meg tudja mondani nekem valaki, hol lakik az Álomtolvaj?"

Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell. 
Hej, ha a kezembe kaparinthatnám! Rajtaütnék a fészkén, és megtalálnám a lopott álmokat. 
Visszarabolnám és hazavinném mindet. 
Az Álomtolvajt pedig megkötözném a két szárnyánál fogva, és kitenném a folyó partjára. Aztán már nem bánom: a kákák és a vízililiomok között halászhat. 
Este, mikor a vásárnak vége, s a falu gyermekei álmosan pislognak anyjuk ölében, majd a baglyok gúnyosan körülhuhogják az Álomtolvajt: "Most lopd el az álmát valakinek!"