2010. november 25., csütörtök

A csend


"Aldous Huxley kiszámította, hogy a csend köre évenként tizenhárom és fél kilométerrel szűkül. Már nincs messze az idő, szól, amikor a csend a földről tökéletesen eltűnik. Boldog lesz, akinek néha sikerül a Himalájában, vagy az óceánon félórás megnyugvásban részesülni. A meghittség köre egyre kisebb."

2010. november 4., csütörtök

Családállítás


családfelállítás Bert Hellinger nevéhez fűződő terápia. AFamilienaufstellung szó szerinti fordítása. A terápia Magyarországon 2000 óta családleképezéscsaládfelállításcsaládállítás neveken vált ismertté.
Általában csoportos formában történik, de egyéni foglalkozással is lehetséges.
A csoportos formánál az egyén két-három mondatban elmondja témáját, majd a vezető vagy az egyén a csoportból a családtagok helyett megszemélyesítőket választ. Helyüket a térben a vezető jelöli ki, vagy megkéri az egyént, hogy kezeit vállukra téve helyezze el őket úgy, ahogy abban a pillanatban érzi. Ezután magától elindul a személyek mozgása, mintegy ráérezvén az egyén és a hozzátartozó sorsok, események energiájára, kötődéseire. A mozgásban előbb utóbb megjelenítődik a „sérült pont”, a kitagadott, elfelejtett, megítélt odatartozó. Ezután következik a tudattalan szeretetből fakadó kötődések feloldása, és a tudatos szeretet kialakítása: az egyén a felvállalt sorsot nagy tisztelettel „visszaadja” annak, akihez az tartozik, gondolkodásmódja ítéletmentessé válik és „elkezdheti” a saját életét.
Az egyéni foglalkozásnál a vezető és az egyén együtt idézik fel a mezőt és keresik meg a „sérült pontot”. Egy fehér lapon jelképes figurákkal megjelenítik a mező résztvevőit, és ugyanúgy eljuthatnak a szeretettel teljes gyógyító mondatokig, mint a csoportos foglalkozáson.
Hellinger azt állítja, ő nem feltalálta, csak felfedezte a módszert. Ezért az szabadon terjeszthető, nincsenek dogmái, szigorúan kötött szabályai. Ebből következően nincsenek minőségi normái, számon kérő vagy akkreditáló intézményei sem.
A módszer gyakorlati működését számos esetben megfigyelték[forrás?], a hatásmechanizmus magyarázatára azonban több, párhuzamos elmélet is van[forrás?]. Egyik nézőpont szerint a rá jellemző mintázatot az egyén hordozza magában, neveltetése, hiedelmei, látott családi, párkapcsolati viselkedésmintái lenyomataként[forrás?]. Mások szerint az egyén közvetlen tapasztalásaitól függetlenül is tárolódnak el családi mintázatok, melyek mégis hatással vannak az egyénre. Utóbbi nézőpont hívei szerint ezeket egy morfikus, más elnevezéssel morfogenetikus szellemi mező "tárolja" és az egyén döntéseit az eltárolt minták befolyásolják[forrás?].
A családfelállítást sok támadás, kritika éri "elméleti megalapozatlansága" miatt, a gyakorlatban azonban sikeresen tud kezelni más módszerekkel nehezen elérhető helyeken található pszichés sérüléseket[forrás?]. (Hány hipnoterápiás kezelésre lenne szükség egy 4. generációs sérülés felderítésére?) Előnye még a szisztemikus (azaz rendszerszemléletű) és fenomenológikus (Fenomenológia szó szerint: a jelenség előítélet mentes megismerését és leírását célzó) módszer, azaz előzetes feltevés, gondolat, ítélet nélkül vizsgál meg minden esetet, az általánosító megközelítéseket mellőzi[forrás?].
A mezőszemléletű megközelítés szerint, a családfelállítás egy adott család „szellemi mezejében” történő rendeződés. A mezőbe tartozik a terápiát kérő személy, az ősei, a korábbi és a jelenlegi kapcsolatrendszerei. A szellemi mező egy morfogenetikus energiamező – a forma keletkezésének mezeje. Az elnevezés azon a megfigyelésen alapul, hogy ha valami megtörtént, akkor időközönként újra és újra megismétli önmagát, mígnem formává alakul. Amikor az egyén cselekvés előtt áll, a mező emlékezik és megismételhet egy korábbi cselekvést. Ezért fordulhat elő, hogy egy családban generációról generációra ugyanazok a sorsok ismétlődnek, mert a családi mező emlékezete ugyanazokat hívja elő. Bert Hellinger megfigyelte, hogy ha ezt a mezőt kívülről egy új szellemi behatás éri – egy új szellemi mozgást állítunk be – akkor ez az ismétlődés megáll és az egyén képes lesz egy új életszakaszt kezdeni. A gyógyulás azzal kezdődik, ha a múltat – az ismétlődésekkel együtt – tisztelettel elfogadja, nyitottá válik a jövő felé, és vállalja a pillanat kockázatát. Amikor az egyén felismeri a valóságot, azt, ami van, és nem annak bűvöletében él, hogy a valóságnak milyennek kellene lenni, akkor ez az a pillanat, amikor az új szellemi mozgás beállítható gyógyító mondatokkal. A mondatok szeretettel teljesek, elfogadóak és a mélyben hatnak.
Bert Hellinger megfigyelése, hogy „létezik egy mélység, amelyben minden összefolyik. Ez a mélység kívül esik az idő határain. Az életet olyan, mint egy piramis. Fenn, az egészen kicsi kis csúcson zajlik minden, amit haladásnak, történelemnek nevezünk. Lenn, a mélységben a jövő és a múlt összemosódik. Ott csak tér van, idő nincs. Néha előáll olyan helyzet, melynek során kapcsolatba kerülünk ezzel a mélységgel. Ilyenkor valamilyen rejtett rendszert ismerünk fel benne és lelkünk valami nagyobb méretű irányába képes elmozdulni.”
A családfelállítás ebből a mélységből, mezőből jeleníti meg képviselőkkel a család erőterét addig a határig, amíg azt érzékelni képes[forrás?]. A végső határ természetesen a végtelen, a családfelállításnál általában öt-hat generáció erőtere jelenik meg[forrás?].
Módszerének továbbadására Bert Hellinger 2005. május 5-én indította útjára a magyarországi Hellinger Intézetet.
Forrás: Wikipédia

2010. október 29., péntek

Ma 10 milliószoros nap van

A tibetiek szerint évente négy van belőle:  A tibeti ("nagy") buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhó 15., negyedik holdhó 15. , hatodik holdhó 4. és kilencedik holdhó 22. napja. Az első holdhó, egyben a tibeti újév első napja február 25.


10 milliószoros napok 2010-ben:

Február 28. vasárnap
Május 27. csütörtök
Július 15. csütörtök
Október 29. péntek
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.
Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel. Nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.

A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni. Küldj fényt, szeretetet a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek. Lásd a Világbékét ünnepelni!

Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!

Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezeken a napokon.

A világmeditációnak az a célja, hogy a hatékonyság növelése érdekében, egy adott napon vagy időpontban sok helyen egyszerre érkezzen a földre az a fényrezgés spektrum amihez alkalmazkodva és / egyénileg ki- ki mennyit magába /befogadva eljuttassunk a földnek.

Mert a fő és önzetlen cél az , hogy a már megnyitott energia és dimenzió kapukon keresztül olyan mennyiségű szeretet és gyógyító energiát juttassunk a földbe, mellyel végső soron a sajátunk és a föld rezgésszintjét felemelve, egységben átlépjünk az 5. dimenzió valóságába.

Minden egyes meditáció és beavatás fokozatosan növeli a föld és saját rezgésszintedet, amíg eljutsz a feltétel nélküli szeretet energián keresztül a szeretet egységéhez. A szeretet egységének megtapasztalása folyamatosan növeli benned a megvilágosodásodhoz szükséges fénymennyiséget.

Régi időkben magyarnak azokat a személyeket nevezték, akik tudatilag eljutottak arra a szintre, hogy a világot amelyben élnek az összes teremtményével együtt egységes egésznek vélték és azt vallották, hogy az egyetlen teremtő erő a lélek, ami mindenben benne van, mindent áthat és ezáltal minden és mindenki egymással összefügg.

Önmagukon kívül tisztelettel, végtelen és feltétel nélküli szeretettel viszonyultak a természethez, felebarátaikhoz, azaz embertársaikhoz, mert hitték és tudták, hogy a belső fény a lélek mindenben és mindenkiben ugyanabból a forrásból ered és a szeretet energiáján keresztül egymáshoz kapcsolódnak.

Hittek az örök szentháromságban annak teremtő erejében ATYA ISTEN /áradó /ANYA ISTEN /befogadó / GYERMEK /megszülető /.Tudták , hogy minden rezgésből áll, elektromágneses fényhullámokból, ami minden anyagban benne van, és élővé teszi. Összetartja, összerendezi, megadja egyedi tulajdonságait, ez az anyag lelke, minden élet hordozója.

Nemsokára ki fog derülni, hogy lehet hatni /egy bizonyos energián keresztül / az anyagra és megváltoztathatók az anyag tulajdonságai.

Igen , ezt hívják alkímiának. Mindnyájan alkimisták lehettek.

Aki ma magyarnak akarja magát vallani az önmagán túlnőve áldozatot hoz és segít abban, hogy a magyarság gondolatvilágát, ne a sötétség a széthúzás a megosztottság, ne az Én és Te hanem a MI EGYÜTT jellemezze. A gyógyító és feltétel nélküli szeretet fényét kell, hogy vigye a nagymértékben sérült és megtévesztett lelkeknek.

Az igazi magyar ember fényhordozó, de egyben FÉNYHARCOS is, hiszen gyakran tapasztalja hogy ebben az elanyagiasodott, pénzorientált világban ezt a fajta szemléletet úgy fogadják mintha valami csodabogár lennél és megkérdezik Tőled , hogy TE még hiszel a mesékben.?

Én azt mondom, higgy!!!! Különösen a magyar népmesékben, mely az igaz értékekre és a világ nagy igazságaira tanít. Megőrizte azokat a tanításokat, amelyek most fognak igazságra lelni. Ne hátrálj meg ha kinevetnek, ha nem tudnak azonosulni törekvéseiddel!
Aki magyar azzal mutathat példát a világnak, ha egyénileg meggyógyítja kifényesíti a lelkét és ebbe a fizikailag és lelkileg is szétszabdalt, megnyomorított országban felebarátaival együtt megteremti az ország lelki békéjét, szeretet egységét.

Az új energiához korlátlan a hozzáférés Te is megteremtheted magadnak a bőséget, boldogságot. Nem függ attól hol élsz milyen nemzetiségű vagy , milyen színű a bőröd, mi a felekezeted, melyik pártot preferálod, milyen az anyagi helyzeted, milyen a nemed és korod.

Egyetlen dologtól függ hiszel e a feltétel nélküli szeretetben, be tudod e engedni magadba, ki tudod e fényesíteni, megtudod e gyógyítani vele a lelkedet és elkötelezed e magad a föld gyógyítására , vibrációjának emelésére .

Bizz a teremtőben és higgy magadban.!

AHOL FÉNY OTT BÉKE,
AHOL BÉKE OTT SZERETET,
AHOL A SZERETET OTT A TEREMTŐ...............ISTEN.

FÉNYHARCOS

Az új kor jelszava és ezt jól vésd az eszedbe

AZ ÖNZETLEN SZERETET MINDENT LEGYŐZ ÉS GYŐZTES-GYŐZTES MEGOLDÁSOKAT TEREMT…


Bircsák Tibor 

2010. október 24., vasárnap

Az ötödik kert


 Az öt kert szimbolikája

  -   Az első kert az elveszett „Paradicsom kertje” volt;


- A második Klingsor varázsló buja, illatos, csábító és veszedelmes „asztrál-lét kertje" (lásd: a Parsifal-legendát)


- A harmadik a „Getsemáné-kert”, ahol Krisztus (alvó tanítványaitól magára hagyva) a halál erőivel birkózik, hogy törékennyé vált fizikai testét elvihesse a Golgotáig


A negyedik kert a „Feltámadás tiszta, hajnali kertje”, ahol Mária Magdaléna az egész emberiség „kertészével", a halált legyőzött Krisztussal találkozik


Az ötödik kert az „Antropozófia-Lény” által, szellemi tudatra ébredő, az elementális jelenléttel együttműködő, a Földet, Krisztus testét gyógyítani, a Nap-létre felkészíteni kívánó, „éteri látásra ébredő ember kertje”. (E kert konkrét földi realitásai azok a biodinamikus módszerrel művelt gazdálkodó szigetek, ahol olyan emberek működnek együtt, akik egy-egy darab, ember által megsebzett, kifosztott és megmérgezett, vagy spekulatív okokból terméketlenül hagyott földért vállalnak felelősséget, és testi és szellemi erőfeszítéseikkel ezt a darab földet újra élővé teszik, nem a profitért, hanem a közös emberi jövőért.

Ilyen szellemi szigetek (értsd: szociális gyógyító és nevelő centrumok) a Waldorf-iskolák, a Camp Hill közösségek, az antropozófus gyógyítók, és mindazok a kisebb lélekszámú szellemi, lelki és gazdasági közösségek, amelyek a karma-tudatra alapozva kívánnak kovászaivá válni az emberi társadalom újrahumanizálásának.

A jövőben egyre több ilyen szigetnek (az ötödik kert szellemiségét realizálni képes kis közösségnek) kell létrejönnie és működnie ahhoz, hogy a szellem útja valóban az az élő, (értsd: önmagát soha nem ismétlő) út legyen, amelynek felfelé vezető ívét a Földön szellemi felismerésekből munkálkodó emberek erőtöbbletének éteri kiáradása építi…
(A Rudolf Steiner nyomán Bistey Zsuzsa alkotta ezt a szimbolikát, majd e kis jegyzetbe tömörítette: Baranyai Bálint. Köszönet érte!)

2010. október 13., szerda

Rabindranath Tagore: Növekvő hold (részletek)


Az otthon
Bandukoltam az országúton, szántóföldeken át, míg a lenyugvó nap, ez a vén zsugori, utolsó aranyait is elrejtette. 
A fényt lassan elnyelte a sötét, és a megözvegyült föld - melynek termését már learatták - csendesen pihent. 
A távolban egy fiú éleset rikoltott. Átvágott a sötét ismeretlenen, és otthagyta dalai nyomát az éjszaka csendjében. 
Szülőfaluja ott volt valahol a pusztaság szélén, túl a cukornádföldeken, elbújt az árnyékos banán-, a karcsú arékapálma-, a kakaóbab- és a sötétzöld grépfrutfák között. 
Megálltam egy pillanatra magányos utamon a csillagfény alatt, és kitárult előttem az elsötétült föld - ölelő karjaiban az otthon kincseivel: bölcsőkkel és ágyakkal, anyai szívekkel és éjjeli lámpákkal, fiatal életek tiszta örömével - azoknak az örömével, akik még semmit sem sejtenek a világról.
A tengerparton
A végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak. 
A roppant ég mozdulatlan fejük felett, és a nyugtalan víz viharos. A végtelen világok tengerpartján kiabáló, táncoló gyermekek találkoznak. 
Homokvárat építenek, és üres kagylókkal játszanak. Hervadt levelekből csónakokat szőnek, és mosolyogva úsztatják a mérhetetlen mélységek felett. A világok tengerpartján gyermekek játszanak. 
Nem tudnak úszni, és nem tudnak hálót vetni sem. 
Gyöngyhalászok gyöngyre áhítozva buknak alá a mélybe, sóvár kereskedők vitorláit viszi a szél - a gyermekek pedig kavicsokat gyűjtenek, és szétszórják ismét. Nem keresnek rejtett kincseket, nem tudnak hálót vetni sem. 
A tenger kacagva felviharzik, és sápadt sugarai a tengerpart mosolya. Öngyilkos hullámok érthetetlen balladákat énekelnek a gyermekeknek, mint a bölcsőt ringató anya. A tenger játszik a gyermekekkel, és sápadt sugarai a tengerpart mosolya. 
Végtelen világok tengerpartján gyermekek találkoznak. Viharok kószálnak az úttalan égen, hajók törnek össze a nyugtalan vízen, a Halál jár kint - és a gyermekek játszanak. A végtelen világok tengerpartján van a gyermekek nagy találkozója.
A forrás
Az álom, mely a gyermek szemére száll - tudja valaki, honnan jön? Igen: azt beszélik, hogy valahol Tündérországban a szentjánosbogarakkal világított erdő árnyai között ringatózik a bűbájosság két félénk rügye. Onnan jön, hogy megcsókolja a gyermek szemét. 
A mosoly, amely a gyermek ajkán röpköd, mikor alszik - tudja valaki, hogy hol született? Igen: azt beszélik, hogy a növekvő hold egy fiatal, sápadt sugara megérintette a tűnő őszi felhő szélét, és a harmatcseppben mosdott reggeli álom mosolyt szül - ez a mosoly az, amelyik a gyermek ajkán röpköd, mikor alszik. 
Az édes, lágy frissesség, ami a gyermek testén virágzik - tudja valaki, hogy hol rejtőzött olyan sokáig? Igen: mikor az anya fiatal lány volt, a szerelem gyöngéd és halk misztériumára figyelve áthatotta a szívét - az édes, lágy frissesség, ami a gyermek testén virágzik.
Választás
A gyermek csak egyet gondol, és már fenn is van a mennyországban. 
Nagy oka van, hogy nem hagy el bennünket. 
Hogy sose lássa többé az anyját - ó, nem! Ha elfárad, a kebelén megpihen. 
A gyermek minden bölcs szót tud, kár, hogy itt a földön csak kevesen értik meg. 
Nagy oka van, hogy nem akar beszélni mégsem. 
Csak egyet akar: és ártatlan arccal tanulja az anyja szavait az anyja ajkáról. 
A gyermek úgy jön a világra, mint egy koldus, pedig mennyi aranya és gyöngye van. 
Nagy oka van, hogy álruhában érkezik. 
Icipici csupasz koldus, aki tökéletesen tehetetlennek tetteti magát - így koldulja a mérhetetlen anyai szerelem gazdagságát. 
A gyermek tökéletesen szabad volt a növekvő hold kicsi országában. 
Nagy oka van, hogy feladta szabadságát. 
Elcserélte a végtelen boldogságok termével, ami ott van az anyja szíve sarkában, mert tudta, hogy minden szabadságnál édesebb, ha megöleli, és a karjába szorítja. 
A gyermek a tökéletes boldogság országában lakott, és nem ismerte a könnyeket. 
Nagy oka van, hogy mégis a könnyeket választotta. 
Mosolyog, hogy meghódítsa anyját, de a szánalom és szerelem kettős bilincsét piciny, könnyes tragédiáiból fonja.


Az Álomtolvaj
Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell. 
Anyád derekára akasztott korsóval elindul, hogy vizet hozzon a közeli faluból. 
Este van. A játéknak vége, a kacsák is alusznak a tóban. 
A pásztorfiú az árnyékos banyanfa alatt álmodik. 
A darumadár is csendben, komolyan áll a mocsárban, a mangóliget mellett. 
Ez az Álomtolvaj ideje. Jön, és ellopja az álmot a gyermek szeméről, aztán huss! - elszáll vele. 
Anyád hazajön, s te négykézláb éppen föld körüli útra indultál a szobában.
Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell. 
Meg kell találnom, hogy bilincsbe verjem. 
Sötét barlangok mélyét kutatom, ahol hatalmas szikladarabok és mogorva kövek között egy ijedt kis forrás csörgedez. 
A szendergő bakulacserjék homályát kutatom, ahol vadgalambok turbékolnak a sarokban, és a tündérek karperecei csilingelnek a csillagfényes éjszaka csendjében.
Felverem a bambuszerdők susogó, esti csendjét, ahol szentjánosbogarak cipelik hátukon kék fényű lámpásaikat, és mindenkit megkérdezek, akivel találkozom: "Meg tudja mondani nekem valaki, hol lakik az Álomtolvaj?"
Ki lopja el az álmot a gyermek szeméről? Tudnom kell. 
Hej, ha a kezembe kaparinthatnám! Rajtaütnék a fészkén, és megtalálnám a lopott álmokat. 
Visszarabolnám és hazavinném mindet. 
Az Álomtolvajt pedig megkötözném a két szárnyánál fogva, és kitenném a folyó partjára. Aztán már nem bánom: a kákák és a vízililiomok között halászhat. 
Este, mikor a vásárnak vége, s a falu gyermekei álmosan pislognak anyjuk ölében, majd a baglyok gúnyosan körülhuhogják az Álomtolvajt: "Most lopd el az álmát valakinek!"

2010. október 12., kedd

Hunyd be a szemed, és nyisd ki a lelked, lépj ki az egód csont-héjából, halj meg a lentinek és szüless meg
a fentinek, és tárd ki a szárnyaidat, és szállj, szállj, szállj, repülj, és vigyél magaddal mindenkit, mert abban a
pillanatban, amikor önzésed burka szétrepedt s te szabad szellemként boldogan lebegsz, ez is történik szó
szerint: hogy mindenki jön veled. Azok is, akik némák vagy nem tudnak énekelni. Mert ha van néhány
ember, vagy akár egyetlen-egy, akinek szárnya erős, fölkapaszkodnak hátára az erőtlenek is, az ihlet nélkül
élők, és szárnyalnak vele. Az ihletett ember a gallérodnál fogva is fölragad, és megtanít repülni. Tudom,
mert ez a művészet titka is. Az imádság nyelve nem ismeri az egyes szám első személyt – csakis a többes
számét.
Neked nincs Atyád – csak minekünk van.
S ahol mi együtt vagyunk, ott zene szól.
Es ahol zene szól, ott tánc is van.


Müller Péter

2010. szeptember 30., csütörtök

Az én szívemben isteni erő lakik.
A fejemben isteni szellemfény lakik.
A kezeimben isteni akarat-hatalom lakik.
Ezt sosem szabad elfelejtenem. (R. Steiner)
 

2010. szeptember 29., szerda

Régi magyar imádság


Add, Uram, hogy
 
életem minden napja nékem nevezetes és drága legyen.
 
Adj kedvet, boldogságot és erőt, hogy minden nap valami hasznosat és jót  cselekedjek,
 
hogy ne vesszen el örökségemből egyetlen nap sem.
 
Távoztasd el tőlem a hiúságot,
 
az ártalmas fényűzést,
 
a mérges hízelkedést, s a megvetendő zsugoriságot.

Adj bátorságot, hogy nyelvem az igazságot mondja és védje,
adj reménységet és alázatot,
hogy az elvégezni valókat elvégezhessem.



2010. szeptember 6., hétfő

Minél több szeretet és jóság sugárzik belőled, annál több áramlik rád vissza.

Sigmund Freud
 
Csendet tanultam a beszédesektől, toleranciát a türelmetlenektől, kedvességet a durváktól.

-Kahlil Gibran

2010. augusztus 13., péntek

Vavyen Fable

Tessék: álarcok, maszkok.
Nem az a maszk számít, amit félrelök.
Ám amit megfog és az arca elé emel, az már egy-egy vonás magából.
Az ember nem ilyen, vagy olyan, hanem ilyen is meg olyan is.
Ne akarjon mindennek szilárd körvonalakat, érzelmeire fogantyúkat, hogy megragadhassa azokat.
Vagyunk néhányan ilyen furcsa halandók.
Nem racionálisak, hanem emocionálisak.
Nem baj, ha nem értenek minket, még az sem baj, ha bolondnak tartanak.
Mélységesen nem számít, milyennek látnak bennünket mások, ha a mi ablakaink a képzeletre nyílnak, s ha tükreink olyan világba vezetnek, ahová a köznapok embere soha el nem juthat.

2010. augusztus 6., péntek

A szeretet a láthatatlan, de létező erő


Kb. 100 évvel ezelőtt Albert Einstein hosszú órákig tartó munka után hátra dőlt székében és teljesen magába roskadt: Atyaúristen!!! Hogyan fogom én ezt elmagyarázni az embereknek? A gondolatok lázasan rohangáltak a fejében, de sehogyan sem tudta megérteni, amire rájött.
Olyasmire jött rá, amiről tudta, hogy igaz, de felfogni még neki is nehezére esett. Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor is a legnagyobb élménye az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű. Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk. Most pedig rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges,
annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el. Arra jött rá, hogy *sem a tér, sem az idő nem létezik*. Pusztán gondolati teremtmények. Egy hatalmas illúzió, ráadásul olyan tökéletesen megszerkesztve, mely illúzióban "mindenki abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz". Ekkortájt hagyta el a száját az a mondat,
amit azóta sokszor idéznek tőle: Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem. Mindez 100 évvel ezelőtt történt. Mi az, ami napjainkban történik? Tudósok megállapították, hogy az emberi DNS-ben lévő információk mindössze 3-5%-a felelős azért, hogy a petesejt és a spermium találkozása után egy hús-vér emberke születhessen. 95% pedig valami egészen másért felelős. Bár, sokat hallani, hogy "az ember lelki lény", de azt sehol nem tanították, hogy *95%-ig az*. Érted ezt? Amikor belenézel a tükörbe, azt, aki igazán vagy, nem is látod. Annak, aki vagy, és aki lehetnél, mindössze 5%-át látod. Amikor Szent-Györgyi Albert elkezdte erőltetni, hogy a tudomány kicsit nagyobb hangsúlyt fektessen a kvantummechanika tanulmányozására - mert "úgy néz ki, hogy sokkal több dolog függ össze olyan dolgokkal, amiről elképzelni sem tudjuk" - nem csak kortársai nevették ki, de a Magyar Tudományos Akadémia még arról
is gondoskodott, hogy ezek a cikkek eltűnjenek az életművéből. Nehogy a tudós egy nagy bohócnak tűnjön az utókor számára, akinek csak malaca volt, amiért felfedezte a C vitamint. Mostanában kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a
helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.
Mit jelent az, hogy ma már tudjuk??? Hiszen legtöbbünk még soha nem hallott erről! Ha ez igaz lenne, mindenhol erről beszélnének. Ha valami fontos és igaz, akkor annak vezércikknek kell lennie a médiában... Vagy mégsem? A válasz: vagy mégsem. A CIA és a KGB több mint 50 éve kutatja azt, hogyan tudnának a távolból kutakodni mások agyában. Hogyan lehetne kiszedni titkos információkat több ezer kilométerre lévő emberek agyából. Ehhez nagyon összetett pszichológiai ismeretekre és az emberi lélek legmagasabb szinten történő tanulmányozására van szükség. A gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára.
De a legfontosabb, amit felfedeztek: ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is. Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását.
Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

"Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, Ítélkezés-mentesség állapotában tartható fenn."

Tudjátok miért fontos a tudatosság növelése? Azt mondják, Magyarországon kb.: a választópolgárok 80%-a rendelkezik 80-as IQ-val. A 70-es szint pedig már az értelmi fogyatékosok kategóriáját jelenti. Ilyen felállásban már nem is hangzik olyan jól, hogy DEMOKRÁCIA választópolgárokkal, nem? A legtöbb ember éppen el tudja dönteni, hogy pisilni kell, kakilni kell, fázom vagy melegem van. Döntéseit pedig a legalacsonyabb rendű ösztönei szintjén hozza meg. Ha egy politikus ad neki egy puszit a választási kampány során, akkor azt jó embernek fogja tartani. Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatott volna elő, hogy akkor törjön ki a legnagyobb éhínség a Föld egyes országaiban, amikor a világon pont a legtöbb élelmiszert sikerült megtermelni. Amíg Bangladesben az emberek a saját halott gyermekeiket ették meg, addig Oroszországban a mozdonyokat búzával fűtötték. Annyi búza termett, hogy nem fért be a tározókba. Előfordult az is az indiai piacokon, hogy emberek saját haldokló, menthetetlen gyermeküket árulták másoknak eledelül. Leírom még egyszer, hátha valaki elsőre csak átfutott volna rajta, az emberek a saját gyermekeiket ették meg és árulták másoknak eledelül. Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, hogy Ázsiában, több mint 40 millió, 10 év körüli gyermek dolgozzon reggeltől estig minden nap. Hidakat, autópályákat építenek, esténként meg vaskonténerekbe zsúfolva, bezárva várják a másnapot. Nem pénzért dolgoznak. A szüleik azért adják be őket ide, mert addig sem nekik kell etetniük a gyermeket. Arra ugyanis már képtelenek. De az sem fordulhatna elő, hogy este a fotelban ülve a
befektetési tanácsadód, távol-keleti részvényeket sózzon rád, mivel azok most extraprofittal kecsegtetnek. Tudnád jól, hogy mások kizsigerelése árán nem akarod Te magad sem biztosítani a saját gyermeked jövőjét. Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és Ítélkezés mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában. És ez teljesen független a vallásoktól is.

Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába, egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.

Tudatosodás. Elindultunk egy úton a magasabb tudatosság felé. Mi egyszerre választjuk az utat a Himalájába és egyszerre az emberek felé is. Olyan út ez, amin nem a sebesség számít, hanem az, hogy az irány jó legyen. A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van: "Mindenki dolgozzon saját magán! Soha ne hibáztassunk senkit!"
Még a politikusokat és a papokat sem. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon.) "Induljunk el befelé, és rövid időn belül, ha nem is a helyes válaszok, de a helyes kérdések elő fognak bukkanni." A legfontosabb kérdésekre pedig, több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük. Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő. "Ahogy Weöres Sándor írta, Az Élet bevásárló-csarnokának felirata: Mihelyt NEM KELL: mindenem a Tiéd." Ezt megérteni, sokkal magasabb tudatossági szintre van szükség.

"Ha van egy nagy álmod, higgy benne, higgy a Létezés bölcsességében a megvalósulás fontosságát illetően, kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába, ne ítélkezz mások felett és az álmod a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján!"
Így legyen! :-D

2010. július 22., csütörtök

OSHO


Meditálj, táncolj, énekelj és hatolj egyre mélyebbre önmagadban. Hallgasd a madarakat még figyelmesebben. A virágokat áhítattal és csodálattal figyeld. Ne légy jólértesült "mindentudó", ne címkézd fel a dolgokat. A "mindentudók" nagymesterei a címkézésnek, kategorizálásnak. Te inkább kezdj gitározni, vagy tanulj meg furulyázni. Nyílj ki az emberek számára és válj eggyé velük, mert minden egyén Isten egy másik arca. Tanulj minden embertõl. Ne félj semmitõl, a világ nem az ellenséged. Ez a világ anyáskodik fölötted, minden lehetséges módon támogat téged. Bízz, és egyszer csak feltör és elindul benned felfelé az energia - ez az energia a szeretet. Emiatt az energia miatt úgy érzed, magadhoz ölelnéd az egész világot, mert ebben az energiában a világ ölel téged. És amikor áldottnak érzed magad, mi mást tehetnél, minthogy megáldod az egész világot?A szeretet nem más, mint hatalmas vágy, hogy magadhoz öleld a világot.

2010. július 21., szerda

Kegyelem pedig létezik


Az újságírónő szerint minden emberben ott a jó, az eredendően tiszta. És ez néha egy mosollyal is előhozható. S bár az élet nagy próbatételek sorozata, tanulhatnánk e tekintetben is anyáinktól, nagyanyáinktól. Ők esténként, a kemény munka végeztével elcsendesedtek, imádkoztak, elsorolták gondjaikat, bajaikat. Lényegében így oldották fel, beszélték ki magukból a nehézségeket. Ma pedig még egy negatív felvételi eredménybe is belerokkannak fiatalok.

Zenélj!!!!




"Fejezd ki magad a zene segítségével. A tündérek arra buzdítanak, hogy énekelj, játssz valamilyen hangszeren, dobolj az ujjaiddal vagy kapcsold be a magnót.
A zene új magasságokba emeli a lelket. Megváltoztatja a hangulatodat és a szemléletmódodat. A tündérek zenélnek az ünnepeinken, mert tudják, hogy a zene gyógyító hatású. Ha ezt a kártyát húztad, akkor arra vezetnek, hogy vedd magad körül zenével. Bármilyen típusú zene megfelel, amely megmozdítja a lelkedet. A tündérek különösen kedvelik a vidám, gyors zenéket, mert ezek fokozzák az ünnepi hangulatot.
Zenélj te magad, vagy hallgass zenét a következő néhány napban, és figyeld meg, hogyan lesz derűsebb a hangulatod és emelkedik az energiaszinted. Talán azt tapasztalod, hogy újfajta zenék vonzanak, vagy valami olyan műfaj, amelyet régen szerettél. Figyelj meg minden dalt, amelyet rendszeresen hallasz a rádióban, vagy ami újra meg újra eszedbe jut. A szöveg vagy a dal által felidézett emlékek olyan üzenetet hordozhatnak magukban, amelyek választ adnak egy esetlegesen téged foglalkoztató konkrét kérdésre.
  1. Megerősítés: A lelkem mélyén most elfogadom és megtapasztalom a zene gyógyító erejét."