2010. október 29., péntek

Ma 10 milliószoros nap van

A tibetiek szerint évente négy van belőle:  A tibeti ("nagy") buddha napokat hívják 10 milliószoros napoknak, sorrendben ez az első holdhó 15., negyedik holdhó 15. , hatodik holdhó 4. és kilencedik holdhó 22. napja. Az első holdhó, egyben a tibeti újév első napja február 25.


10 milliószoros napok 2010-ben:

Február 28. vasárnap
Május 27. csütörtök
Július 15. csütörtök
Október 29. péntek
Ezeken a napokon minden teremtés 10 milliószoros erővel hat.
Fontos, hogy arra gondolj, amit teremteni szeretnél az életedben.
Ha negatív érzelmeid, gondolataid merülnek fel. Nyilvánítsd ki, hogy elengeded őket.

A nagy terheid feloldását érdemes erre a napra időzíteni. Küldj fényt, szeretetet a Földnek és az emberiségnek! Képzeld el a Földet egészségesnek, a rajta élő embereket pedig békésnek, szeretettelinek. Lásd a Világbékét ünnepelni!

Tegyél meg mindent, amit szeretnél 10 milliószoros erővel hatni!

Szólj minél több embernek, hogy ők is tudatosak lehessenek ezeken a napokon.

A világmeditációnak az a célja, hogy a hatékonyság növelése érdekében, egy adott napon vagy időpontban sok helyen egyszerre érkezzen a földre az a fényrezgés spektrum amihez alkalmazkodva és / egyénileg ki- ki mennyit magába /befogadva eljuttassunk a földnek.

Mert a fő és önzetlen cél az , hogy a már megnyitott energia és dimenzió kapukon keresztül olyan mennyiségű szeretet és gyógyító energiát juttassunk a földbe, mellyel végső soron a sajátunk és a föld rezgésszintjét felemelve, egységben átlépjünk az 5. dimenzió valóságába.

Minden egyes meditáció és beavatás fokozatosan növeli a föld és saját rezgésszintedet, amíg eljutsz a feltétel nélküli szeretet energián keresztül a szeretet egységéhez. A szeretet egységének megtapasztalása folyamatosan növeli benned a megvilágosodásodhoz szükséges fénymennyiséget.

Régi időkben magyarnak azokat a személyeket nevezték, akik tudatilag eljutottak arra a szintre, hogy a világot amelyben élnek az összes teremtményével együtt egységes egésznek vélték és azt vallották, hogy az egyetlen teremtő erő a lélek, ami mindenben benne van, mindent áthat és ezáltal minden és mindenki egymással összefügg.

Önmagukon kívül tisztelettel, végtelen és feltétel nélküli szeretettel viszonyultak a természethez, felebarátaikhoz, azaz embertársaikhoz, mert hitték és tudták, hogy a belső fény a lélek mindenben és mindenkiben ugyanabból a forrásból ered és a szeretet energiáján keresztül egymáshoz kapcsolódnak.

Hittek az örök szentháromságban annak teremtő erejében ATYA ISTEN /áradó /ANYA ISTEN /befogadó / GYERMEK /megszülető /.Tudták , hogy minden rezgésből áll, elektromágneses fényhullámokból, ami minden anyagban benne van, és élővé teszi. Összetartja, összerendezi, megadja egyedi tulajdonságait, ez az anyag lelke, minden élet hordozója.

Nemsokára ki fog derülni, hogy lehet hatni /egy bizonyos energián keresztül / az anyagra és megváltoztathatók az anyag tulajdonságai.

Igen , ezt hívják alkímiának. Mindnyájan alkimisták lehettek.

Aki ma magyarnak akarja magát vallani az önmagán túlnőve áldozatot hoz és segít abban, hogy a magyarság gondolatvilágát, ne a sötétség a széthúzás a megosztottság, ne az Én és Te hanem a MI EGYÜTT jellemezze. A gyógyító és feltétel nélküli szeretet fényét kell, hogy vigye a nagymértékben sérült és megtévesztett lelkeknek.

Az igazi magyar ember fényhordozó, de egyben FÉNYHARCOS is, hiszen gyakran tapasztalja hogy ebben az elanyagiasodott, pénzorientált világban ezt a fajta szemléletet úgy fogadják mintha valami csodabogár lennél és megkérdezik Tőled , hogy TE még hiszel a mesékben.?

Én azt mondom, higgy!!!! Különösen a magyar népmesékben, mely az igaz értékekre és a világ nagy igazságaira tanít. Megőrizte azokat a tanításokat, amelyek most fognak igazságra lelni. Ne hátrálj meg ha kinevetnek, ha nem tudnak azonosulni törekvéseiddel!
Aki magyar azzal mutathat példát a világnak, ha egyénileg meggyógyítja kifényesíti a lelkét és ebbe a fizikailag és lelkileg is szétszabdalt, megnyomorított országban felebarátaival együtt megteremti az ország lelki békéjét, szeretet egységét.

Az új energiához korlátlan a hozzáférés Te is megteremtheted magadnak a bőséget, boldogságot. Nem függ attól hol élsz milyen nemzetiségű vagy , milyen színű a bőröd, mi a felekezeted, melyik pártot preferálod, milyen az anyagi helyzeted, milyen a nemed és korod.

Egyetlen dologtól függ hiszel e a feltétel nélküli szeretetben, be tudod e engedni magadba, ki tudod e fényesíteni, megtudod e gyógyítani vele a lelkedet és elkötelezed e magad a föld gyógyítására , vibrációjának emelésére .

Bizz a teremtőben és higgy magadban.!

AHOL FÉNY OTT BÉKE,
AHOL BÉKE OTT SZERETET,
AHOL A SZERETET OTT A TEREMTŐ...............ISTEN.

FÉNYHARCOS

Az új kor jelszava és ezt jól vésd az eszedbe

AZ ÖNZETLEN SZERETET MINDENT LEGYŐZ ÉS GYŐZTES-GYŐZTES MEGOLDÁSOKAT TEREMT…


Bircsák Tibor 

9 megjegyzés:

  1. Ámen. -és most itt vannak a Mindenszentek is segíteni... :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szeretem a pozitív gondolkodást! Így legyen minden!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ilda,
    Nagyon köszönöm a fenti bejegyzést. Hol tudnék ebben a témában tovább informálódni?
    Válaszod előre is köszönöm, Varga Gabi

    VálaszTörlés
  4. Kedves Gabi!
    A keresőben sok-sok információt találsz.
    Kívánom, találd meg a magadét!
    Mosollyal:Ilda

    VálaszTörlés
  5. Zsuzsi, amikor először jártam nálad....... már akkor is éreztem, hogy milyen finom lelked van.

    Teremtő napot kívánok Mindannyiótoknak!
    Mosollyal:Ilda

    VálaszTörlés
  6. Gabi, itt is találsz információt:
    http://kreativonismeret.hu/2010/10/29/kivanjunk-de-hogyan-az-idei-utolso-tizmillioszoros-nap/
    Remélem, hogy tudtam segíteni.
    Mosollyal:Ilda

    VálaszTörlés
  7. Most keveredtem ide a blogodra: köszönöm a sok-sok pozitív, erőt adó gondolatot!

    VálaszTörlés
  8. Vera, szívből örülök neked! :)))

    VálaszTörlés